Washingtoni látnivalók= ingyenesség+ élmény

2018. május 22.

Ha az amerikai fővárost egy mondattal kéne jellemeznem, akkor azt mondanám, hogy Washingtonban rengeteg látnivaló található, ráadásul ingyen.

Miután kora délután végeztünk a Pentagonban és a First street-en a Roti Modern Mediterrean-ban megebéltünk, gyalog indultunk el a First street- en a Kolumbusz emlékmű irányába. (Roti Modern Mediterranean, cím: 1275 First Street, Washington, DC 20002) 

Kolumbusz emlékmű ( Christopher Columbus Memorial Fountain)

Kolumbusz Kristóf tiszteletére állított emlékművet 1912-ben háromnapos ünnepségsorozat keretén belül, több ezer érdeklődő részvételével avatták fel.  Az emlékmű jelentéségét mutatja, hogy a legfontosabb amerikai épületeket, emlékműveket, szobrokat egybefogó kulturális jegyzékbe is felvették. 

Innen a Lower Senate Parkon keresztül mentünk a Capitoliumhoz, egy kis játszóterezős kitérővel….

Capitol

William Thornton amerikai építész tervei alapján 1793-ben kezdték meg a Capitol- dombon az építkezést, ahol 1800 óta az amerikai törvényhozó testület ülésezik. Az eredeti tervekhez képest többször bővítették, illetve az 1900- as évek elején saját, kormányzati épületeket összekötő,  föld alatti vasúti rendszert is kapott.

Aki be szeretne menni a Capitolba, előre foglalt időponttal, ingyenesen megteheti. Foglalás legkorábban a kívánt időpont előtt 90 nappal lehetséges.

Az időpontfoglalás lépésről lépésre: 

www.visitthecapitol.gov/plan-visit/book-tour-capitol

A nyitóoldalon található “click here” – re kattintunk.

  1. Amennyiben új felhasználók vagyunk a “sign up” részt kell kitölteni.
  2. Az általunk megadott email címre kapunk egy levelet, melyben rá kell a megadott linkre kattintani és ezzel aktiválni.
  3. Ezt követően bejön ismét a már ismert oldal, ahol ezúttal már nem a sign up részre, hanem a “sign in”-ra lépünk be email címmel és az általunk korábban megadott jelszóval.
  4. Ezzel el is jutottunk a “Reserve a Tour” fejezethez. Itt ki kell választani a rendelkezésre álló időpontok (kis barna pöttyök) közül a számunkra megfelelőt.
  5. Itt meg kell adni, hogy összesen hány emberre szeretnénk helyet foglalni, továbbá el kell fogadni a feltételeket és beírni az automatikus kódot.
  6. Utolsó lépés a visszaigazolás leellenőrzése. Illetve amennyiben jól csináltuk, akkor emailben is kapunk róla értesítést.


Észak- Amerika egyik legrégebbi botanikus kertje

Az Amerikai Kongresszus által 1820-ban alapított Egyesült Államok Botanikus Kert Észak- Amerika egyik legrégebbi füvészkertje. Az évente több, mint egymillió látogatóval büszkélkedő botanikus kert három nagyobb egységből áll:

  1. Nemzeti kert (National Garden)

A kertben csupán néhány ember kószált, így az idelátogatók többsége vagy nem tud erről a csodálatosan rendben tartott helyről vagy nem érdeklődik iránta. Én azt mondom, hogy semmiképpen sem szabad kihagyni.

Amennyiben lehetőség nyílik rá, kellemes idő esetén érdemes itt “piknikezni” egyet. Ahogy mi is tettük. Számomra azért is emlékezetes ez a hely, mert A szendvics fogalma Washingtonban nyert értelmet számomra. Kolos pedig kapott, hát persze, hogy egy Mac And Cheese-t. (Dirty South Deliben vásároltuk, cím: 1250 New York Ave, Washington, DC 20005)


2. Üvegház (Conservatory)

Az emeletes üvegházban több tematikus részleg található, továbbá környezetbe illő interaktív játszótér, gyerekszékes pihenőrésszel. Ide érdemes a gyereknek váltó játszóruhát vinni, aztán hadd locsoljon, vájkáljon, ásson. 

3. Bartholdi park

Auguste Bartholdi, francia szobrász, a New York-i Szabadságszobor megalkotójának a tiszteletére emelt park, közepén a Bartholdi szökőkúttal.

Megjegyzés: A botanikus kert megtekintése ingyenes.

Értékelés: 5/5, Imádtuk, nem véletlen, hogy kétszer is megfordultunk itt. 

Cím: 100 Maryland Ave. Washington, DC 20001
Weboldal: https://www.usbg.gov/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.