Amisoknál jártunk

2018. május 18.

Az amerikai Pennsylvania államban található a legnagyobb amis közösség, legfrissebb felmérések szerint ez számokban kifejezve mintegy 74.000 főt jelent. Látva őket, olyan érzése támad az embernek, mintha a 18. századba csöppentünk volna vissza. 

Miután elhagytuk New Yorkot, Pennsylvania államba mentünk, profánul hangzik, de amisokat nézni.

A legnagyobb amis populáció Ohio és Indiana államot megelőzve, Pennsylvaniában (74.000 fő körül) található és számuk folyamatosan növekszik.

1693-ban az anabaptisták legmeghatározóbb részét alkotó, mennoniták csoportjából Jacob Ammann vezetésével többen kiváltak és ők lettek – Ammann neve után – az amisok. Aztán a 18. század elején a mennonita és az amish vallási közösségből sokan a vallásüldözések és szegénység elől  az Amerikába történő kivándorlás mellett döntöttek.

Napjainkban az amisoknak két nagy csoportját különböztetjük meg: vannak a régi rendiek és az új rendiek. A “old order”- ek konzervatívabb felfogásúak, mint a “new older”-ek.

A régi rendiek a 18. századi divatot idéző sötét ruházatot (fekete, sötét barna, sötétebb lila, zöld, kék, bordó) hordanak, az asszonyok térd alatt végződő ruhákat, amire általában kötényt vesznek fel, fejre pedig fejkötőt tesznek, míg a férfiak hózentrógeres fekete nadrágot, sötét inggel kombinálva, nyáron a jellegzetes szalmakalapjukkal télen pedig fekete kalappal kiegészítve. A látvány időutazás a javából. 

Közlekedési eszközük a lovaskocsi, aminek van nyitott és zárt típusa egyaránt. Földjeiket maguk művelik. Az elektromosság használatát  az otthonukban az élet minden területén igyekeznek elkerülni, ezért járnak például nyilvános mosodákba, ami előtt előtt lovaskocsijaikat mindig lehet látni. 

Az amisok az idegeneket, tehát a nem amisokat, nem túlzottan kedvelik. Nem engedik és nem is szeretik, ha valaki megpróbálja lefotózni őket. A képeslapokon látható amisok legtöbbször csupán amisoknak öltözött modellek.

Rövid pennsylvaniai tartózkodásunk alatt a szállásadónk közvetítésével egy idős régi rendbeli hölgyhöz is eljutottunk vacsorára. A 70- 80 év körüli Amanda egy nagy farmon élt a családjával. Mintahogyan a farmon élő felnőtt gyerekmekeinek is megvolt a saját háza, így Amandának is, amit vele együtt élő fiával osztott meg. Hogy pénzt szerezzen a családi kasszába, ezért hetente egyszer vagy kétszer, igénytől függően amis vacsorát rendez idegeneknek. Az ár nincs megszabva, de felnőtteknek 20 dollárt, míg gyerekeknek 10 dollárt illik adni. A fotózás nem megengedett, az elraktározott élmény viszont megmarad.

Vendéglátónknál pontban 18.00- kor kellett megjelennünk. Az vacsorát Amandán és fián, Danielen kívül egy idősebb New York-i és skót házaspárral illetve azok fiával osztottuk meg, tehát összesen 10-en ültük körül az asztalt. Amanda körbe indította az ételeket, aztán mindenki ízlésének megfelelően szedett belőle. Menüsor:

  1. Házi sütésű kenyér, ami formás volt, jó illatú, de sajnos édes … Pedig annyira reménykedtem, hogy végre hozzájuthatok egy nem édes szelet kenyérhez. A kenyérhez viszont kaptunk saját termésből, saját maga által készített eper lekvárt, ami oltári finom volt
  2. ezt követően jött a tészta saláta
  3. majd a krumpli püré fasírtszerű hússal
  4. A vacsorát desszertként whoopival (két piskóta réteg között krém; az amisok szerint ezt a süteményt ők sütötták meg először) és a hozzá járó jégkrémmel zárta, aki bírta. 

Vacsora közben pedig lehetőség nyílt egy “amis” beszélgetésre is.  A legtöbb amis tanuló 14 éves korában, az alaptudás megszerzését követően abbahagyja az iskolát. Amisoknál nem divat úgymond továbbtanulni. A nők számára a fő feladat a farmon, földeken lévő munkák elvégzése, a főzés, a sütés, a takarítás, a gyermeknevelés, valamint a kézimunkázás. Olyan csodaszépen varrnak, hogy Náray Tamás térdre borulval könyörögne nekik, hogy varrják meg a ruhaterveit. 

Amanada meg is jegyezte, hogy mivel rengeteg munka van a farmon és a földeken, illetve aki akar elmehet kávézóba, ajándékboltba dolgozni, minek kéne továbbtanulni, anélkül is lehet munkát találni. Ahogy megtudtuk korábban ő is dolgozott kávézóban. 

Az idejük jelentős részét a munka és a család teszi ki. A szórakozásaik közé olyan tevékenységek tartoznak, mint templomba járás, beszélgetés más amisokkal vagy közös éneklések, ahogy esküvőkön teszik; a tánc viszont már elképzelhetetlen.

Kisgyermekkorúktól kezdve úgy nőnek fel, hogy nem kedvelik az idegeneket, mert azok úgy tesznek, mintha az amisok valami furcsa szerzetek lennének. Az amisok kifejezetten dühösek, ha a turisták fotózzák őket, hiszen ahogy az idős hölgy mondta: “We are not a show”. A lényeg, hogy ők a maguk rendje szerint háborítatlanul szertnének élni.

Az idegenekkel, tehát a nem amisokkal, az angol nyelvet használják, ezért a többségük tökéletesen beszél angolul, egymás közti kommunikáció pennsylvianiai németül folyik, a templomban pedig az istentiszteletet németül hallgatják. Amanda szerint éppen ezért van, hogy a németet tökéletesen értik, viszont nehezebben beszélik, hiszen csak passzív használatban van.

Vendéglátónk, miközben kicsit ő maga is mesélt a családjáról, az asztaltársakat alaposan kikérdezte. Az amis zárkózottság hirtelen eltűnt, és pillanatok alatt egy huncut nagyvárosi idős hölgy álcáját húzta magára. A Washingtonban élő skót srácot még arról is kifaggatta, hogy mennyit keres kutyasétáltatóként …

Az amis nem hamvába hót ember, nem véletlenül mondják azt, hogy az amerikaiak általában szeretik, ha amis költözik környékükre, mert fellendíti a gazdaságot. A vacsora végén Amanda is megcsillantotta kereskedői vénáját, amikor a lánya és az unokája által készített képeslapokat, fazékalátéteket és festett lópatkókat eladásra kínálta. Így lett nekünk igazi lókakkerszagú patkónk és egy gyönyörűen megvarrt lovas lábas alátétünk.

 

A következő településeken vagy az azokat összekötő utakon keresés nélkül is sok amis emberrel találkozhatunk: Lancaster, Bird – in – Hand, Paradise, Intercourse, Ephrata, Ronks, Lititz.

Továbbá Bird in Hand-ben a Miller Lane-n található, amisok által üzemeltetett Miller’s Natural Foods elnevezésű bolt. Ide is érdemes betérni.

2 thoughts on “Amisoknál jártunk”

    1. Üdvözlöm!
      A férfiak, azért nem használnak övet, mert túl hivalkodónak találják. Ugyanígy kerülik a cipzáros ruhadarabokat. Üdv, Kun E.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.