Gran Canaria- Las Palomas (2.)- Kolumbusz Kristóf háza- Szent Anna Katedrális tornya

2017. január 28.

Las Palmas semmiképpen sem egynapos program. Amennyiben csak egyetlen egy napot, vagy csak néhány órát tudunk itt eltölteni, akkor a Kolumbusz ház és a Szent Anna Katedrális tornya kötelező program kell, hogy legyen.


  • Kolumbusz Kristóf ház (Casa de Colón)

A gyarmati stílusban épült udvarház arról híres, hogy 1492-ben, amikor Kolumbusz Indiába (helyette Amerika) szándékozott eljutni útja során – a kormányzó meghívására – itt szállt meg. Csak zárójelben kívánkozik ide, és az élmény értékéből természetesen semmit sem von le az a tény, hogy a napjainkban látható ház noha Kolumbusz korabeli udvarház alapjain, de jóval később 1777-ben lett felhúzva. Továbbá azt is tudni lehet, hogy mivel az egyik hajója javításra szorul, Kolumbusz számára ez csak egy kényszermegálló volt. 

A mintegy 245.000 euróból felújított épületnek a földszintjén és az első emeletén, valamint az alagsori szintjén összesen 13 állandó kiállítás várja a látogatókat. Valamint tartozik hozzá egy könyvtár és dokumentumtár. 

A kripta részen található kiállítás a felfedezés előtti Amerikát mutatja be, a földszinten található termek központi témája Kolumbusz és az utazásai, ehhez kapcsolódó festményekkel, egyik hajó belsejének élethű másolata, navigációs eszközökkel, térképekkel, hajómakettekkel. A falon lévő kereszt állítólag eredeti és Kolumbusz egyik hajójáról származik.

Az első emeleten pedig képgaléria, valamint Gran Canaria történelmével és földrajzával kapcsolatos kiállítások tekinthetőek meg.

Emellett néhány szabadon kószáló, jópofa papagáj színesíti a képet.

Megjegyzés: A turisták általában a Plaza del Pilar Nuevo felől próbálnak bejutni az udvarházba, az azonban a kijárat. A bejárat a Calle Colón felől van. Több információs forrás még minidg úgy hirdeti, hogy ingyenes a belépés, de ez nem így van. 2013 márciusa óta fizetős a hely. A belépőjegy ára (2017 januári adat) felnőtteknek fejenként 4 euró.

Értékelés: 5/5
Cím: Calle Colón 1, Las Palmas de Gran Canaria
Weboldal: http://www.casadecolon.com/web/casa-colon/planifica-la-visita

  • Szent Anna Katedrális (Santa Iglesia Catedral De Canarias)

Az 1400-as évek végétől évszázadokon át épülő kéttornyú székesegyház Gran Canaria legrégebbi és egyben legnagyobb temploma.

A katedrálist magát nem tekintettük meg, de 1,50 eurós belépőjegyár ellenében lifttel felmentünk az egyik tornyába, ahol gyönyörű látvány tárult elénk. Kihagyhatatlan élmény. 360 fokos panoráma.

Értékelés: 5/5
Cím: Plaza de Santa Ana 13, 35001 Las Palmas de Gran Canaria

Miután a toronyból lejöttünk, pihentünk egyet az előtte lévő téren és élveztük a csodálatos napsütést. 

Aztán hátra hagytuk Las Palmast, és elindultunk délre, Maspalomas környékére, ahol a második szállásunk várt.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.