Gyerekkel vagyunk és utazunk

Mi a blog célja?

Két dolog motivált, amikor belekezdtem az Ülünk  a fapadon blog írásába. Az egyik, és talán ez a nyomósabb érv, hogy összegyűjtsem Kolosnak és magunknak a közös utazási élményeinket, azokat, amiket konstans- instans együtt töltöttünk. Mondjuk úgy, hogy ez a mi elektronikus élménykötetünk:)

A másik célom pedig az volt,  hogy a (kis)gyermekes családokat arra ösztönözzem, hogy merjenek kimozdulni, felkerekedni, mert igenis a fapadosoknak (is) köszönhetően egy kis kutakodással rengeteg helyre megfizethető áron el lehet jutni.

Az esetek túlnyomó többségében repülővel utazunk, fapados légitársasággal, ezért is a blog címe: Ülünk a fapadon.

Kik vagyunk?

Több éve Luxemburgban élő magyar család vagyunk, Kolos, Jani és Enikő, akiknek a hobbija az utazás. Gyermekünk születése előtt is utazgattunk, aztán Kolos születése után ismét pályára álltunk.

Egy hónapos se volt, amikor megcsináltuk élete első útlevélfotóját és két hónapos, amikor a brüsszeli nagykövetségtől megkaptuk az ideiglenes útlevelét, amivel első utunk haza, Debrecenbe vezetett.

Ezt követően sűrűn utaztunk Hollandiába és haza egyaránt, aztán 9 hónapos korában egészen Korfuig merészkedtünk. Szóval így kezdődött…

Gyerekkel utazni?

Amikor még nem volt gyerekünk, utazgatások kapcsán többektől megkaptuk, na ha majd gyermeketek lesz, megváltoznak a dolgok, nem úgy van az, hogy csak úgy felkerekedünk… Aztán az történt, hogy csak úgy felkerekedtünk. 

Mások viszont azzal jöttek, hogy egy gyereknek biztonságra, állandóságra van szüksége, az utazgatás csak kizökkenti, meg amúgy se fog emlékezni rá…. Kérdem én, mi ad attól nagyobb biztonságérzetet, ha egyszerre anya és apa is ott van, és együtt lógunk, lazulunk, hülyülünk, együtt gyűjtjük az élményeket.

A világ felfedezése nem abból áll, hogy Ibiza éjszakai mulatóit járjuk, gyerekkel, vagy a párizsi Louvre-ban Mona Lisa mini képe előtt préselődünk. Hanem, hogy próbálunk egy gyerekközpontú nyaralást összehozni, úgy hogy azt érezzük, hogy minket is érnek újabb és újabb csodálatos élmények.

Közben azt látjuk, hogy Kolos is profitál belőle. Az utazás nyitottá teszi, tapasztal, szórakozva tanul, szociálisan fejlődik, mi esetünkben (ott is) használja az angol nyelvtudását. Ez persze nem azt jelenti, hogy nyaralás alatt nincs rossz pillanata, napszaka, napja….De ez nem ok arra, hogy ne merjünk kimozdulni.