Lago Maggiore – Stresa és sok séta

2017. április 22.

Az 5000 lakost számláló Stresa a tó körüli települések közül a legnépszerűbb. Már a 19. század óta híres üdülőhelynek számít. A programból semmiképpen sem szabad kihagyni a Grand Hotel Des Iles Borromees megtekintését, ahol Hemingway többször is megszállt.Ez a nap “ahogy esik, úgy puffan” üzemmódban telt. Délelőtt a kempingben játszótereztünk, majd sétáltunk  a vele szomszédos település, Feriolo partján, ahol szintén játszótereztünk egyet. Olaszországban az is jó, hogy Spanyolországhoz hasonlóan, mindenhol felbukkan egy játszi, még keresni sem kell. Kolos déli alvását követően Stresába mentünk át.

  • Stresa

A mintegy 5000 lakosú Stresa a Lago Maggiore partján, a Borromeo-öbölben fekszik, és annak leglátogatottabb üdülőhelyei közé tartozik. Miután a városközponttól kintebb letettük az autónkat, a belvárosi sétánk a Grand Hotel Bristollal szemben kezdődő tóparti sétányon kezdődött.

Bal oldalon csodálatos kilátás a tóra, jobb oldalon csodálatos belátás az út mentén sorakozó villákra és impozáns szállodákra. A sétány helyenként nem annyira babakocsibarát, de ettől függetlenül végig lehet rajta tolni. Aztán a kompállomással szemben áttértünk a túloldalra és vegyültünk a néppel a kis hangulatos utcácskákban. Az embertömeg tűrhető volt, de gyanítom, hogy főszezonban ez heringesre vált.

  • Grand Hotel Des Iles Borromees 

Stresában számomra a legszebb élményt az 1863-ban megépített Grand Hotel Des Iles Borromees  és publikus parkja nyújtotta. A szálloda nemcsak arról híres, hogy ez az első stresai hotel, hanem, hogy olyan híres emberek is előszeretettel szálltak meg itt, mint Alexandra orosz nagyhercegnő vagy akár Hemingway.
A szálloda parkja a zsúfolt Stresában maga a nyugalom kis oázisa. Viszont nem publikálják túl, hogy ez egy mindenki számára hozzáférhető, nyilvános, ingyenes park…..Mi is csak véletlenül tévedtünk be.

Vannak halakkal teli dísztavak, színkavalkádos virágos kertek, különleges bokrok,  több, mint száz éves fák, valamint enyhén dzsungeles szűk ösvények, szökőkutak, ókori görög és római mitológiából vett szoboralakok.

Értékelés: 5/5
Cím: Corso Umberto I, 67, Stresa
Weboldal: http://www.borromees.com/en/46/l-albergo/il-nostro-parco

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.