Ami ferde, az ferde

Amikor a 12. században megkezdődött a pisai harangtorony építése, senki sem gondolta, hogy a világ egyik legismertebb épülete épül. Az 58 méter magas torony jeleneleg 5 fokkal dől délkeleti irányba. 


Pisában, az akkoriban vezető politikai és gazdasági hatalommal bíró toszkán városban 1173. augusztus 9-én rakták le a harangtorony alapkövét. Ekkor még senki se gondolhatta, hogy a világ egyik leghíresebb építménye van készülőben. 

A torony már a harmadik emelet építésénél elkezdett dőlni. Gyenge talaj, alig 3 méter mély alap és hozzá nem értő mérnökök együttesen kellettek ahhoz, hogy megszülessen a világhírű pisai ferde torony. 

Miután észrevették, hogy a torony dől, a történet szerint a nagy ijedelemben 100 évre le is álltak a torony építésével, valójában persze a toszkán városállamok egymás közötti háborúskodása lassította az építkezést. A torony építése csak az 1270- es években folytatódott tovább. Ekkor megint felhúztak a már háromra négy emeletet. Aztán megint jött egy kis szünet, hogy 1372-re végre teljes pompájába elkészülhessen. A harangtorony pedig 7 darab, összesen mintegy 10 tonnát nyomó harangot kapott, ami ugyancsak jelentős terhelést jelentett az épület számára. 

Az elmúlt évszázadok során többen, többféle módszerrel próbálták a torony további dőlését megállítani. Volt, hogy a dőlés irányába kezdték meg az alap kiásását (????), volt hogy betonbeöntéssel próbálkoztak. Eredménytelenül. Végül 1990- re a torony annyira kritikus állapotba került, hogy bő 10 évre lezárták a látogatók elől. A torony megmentésén dolgozó nemzetközi csapat acélhorgonyok segítségével sikerült megoldania a problémát; 5,5 fokos dőlésből 5 fokosra “egyenesítették” ki a tornyot, ez kb 46 centimétert jelent. 

Miután a stabilizálással mintegy 200- 300 évre biztonságba helyezték az épületet, 2001-ben újra megnyitották az érdeklődők előtt. A ferde torony azóta negyedórás turnusokban, korlátozott számban fogadja a turistákat. 

A pisai torony három élményfokozattal bír:

  1. A megfelelő szögből nézve lenyűgöző a torony ferdesége 
  2. A torony belül a lépcsőkön felmenni és bent érezni a dőlést
  3. Felérni és a lépcsőn leülve gyönyörködni a városban, naplementében

A Dóm téren található még a ferde tornyon kívül a Dóm (Cattedrale), a Szent János Keresztelőkápolna (Battistero di San Giovanni), a Temető (Camposanto), a Sinopie Múzeum és a Székesegyházi Múzeum (Opera del Duomo Museum). De kétségünk se legyen afelől, hogy a turisták jelentős része a ferde torony miatt utazik Pisába.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.