Nyaljál sót!

2017. június 13.

Aigues Mortes településnél található Európa egyik legnagyobb sómezője, amit kisvonattal, biciklis vagy gyalogos túra keretén belül egyaránt meg lehet tekinteni. Végtelenbe nyúló rózsaszínes sómezők, a sóhegyek és nem utolsó sorban flamingók ezreinek látványa felejthetetlen élményt nyújt.

A Camargue vidéken fekvő Aigues Mortes nemcsak középkori erődítményéről, városfaláról híres, hanem az itteni sómezők is rendkívül sok látogatót vonzanak. Amennyiben valaki a levendulamezőktől sokkal érdekesebbet akar látni, akkor annak ide feltétlenül el kell látogatnia.

Krisztus előtt 4. században élt Peccius ókori római mérnök nevéhez fűződik az első sótermelő medencék kialakítása. Az általa létrehozott lepárló területeken folyamatos volt a termelés a középkorban már mintegy 17 “sóüzem” működött. A 19. század közepén pedig a sok kis sólepárló medence tulajdonosai  egy Montpellier-i kereskedővel társulva végül közösen alapították meg a Salin du Midi-t (Déli sólepárló medencék), ami a mai napig az egyik legnagyobb sóüzem Európában.

Lehetőség van a sómezőket testközelből is felfedezni. Vezetett vagy önálló kb. 12 km-es biciklistúra keretén belül, gyalogosan illetve kisvonattal.

A bő egyórás út során sómedencék között vonatoztunk, sóhegyet másztunk, sómúzeumot látogattunk és rózsaszínű rákokat lakmározó rózsaszín flamingókban  gyönyörködtünk. A program végeztével sokan még betérnek a suvenírboltba is, ahol ugyan kicsit borsos áron, de a Camargue sóvidékről származó termékeket lehet vásárolni.

Értékelés: 5/5
Weboldal: http://www.visitesalinsdecamargue.com/en/

Cím:  Route du Grau du Roi, 30220 Aigues-Mortes, France

Megjegyzés: A sómezők márciustól novemberig tekinthetőek meg. A sópárlók területén nagymennyiségű sópor száll a levegőben, ha valakinek érzékeny a bőre, akkor ezt érdemes fejben tartani. 

Kerékpárral: amennyiben valaki a háromórás biciklistúrát választja, annak a helyszínen bérelt kerékpár esetén 28, saját kerékpárral rendelkezőknek 23 eurót kell fizetnie, önálló túra 22 euró. A bicajos program csak 13 éves kortól engedélyezett. Általában naponta kétszer indítanak bicajos megtekintést. Előfoglalás kötelező.

Gyalog: 2 órás vezetett túra keretén belül lehetőség nyílik mindent megtudni a sómunkások munkájáról, a sómezők működéséről, valamint az itteni flóráról és faunáról. A felnőttjegy ára 18 euró, 10-13 éves közötti gyerekek számára 12 euró. A gyalogostúra 10 éves kortól engedélyezett. Előfoglalás kötelező.

Kisvonattal: Kisgyermekesek számára a megtekintés egyetlen választható formája. A bő egyórás programra a felnőttjegy 10.20 euró, a 5 és 13 év közötti gyermekek számára pedig 8.20.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.