High Line, a zöldfolyosó

2018. május 10.

New Yorkban járva a High Line kihagyhatatlan élmény. A High Line nem más, mint egy 8-10 méter magasan fekvő, egykori sínpályákon kialakított, 2330 méter hosszú park; és a gáláns magánadományoknak köszönhetően tovább hosszabbodik.


 

Miután eljött a másnap reggel, átköltöztünk a Red Lion hotelbe. Átpakolást követően pedig az első utunk a High Line-hoz vezetett. 

High Line

Láttál már olyan parkot, ami lábakon áll? Létezik, ez a High Line.

High Line nem más, mint Manhattan West Side-on, egy egykori viaduktos kötött sínpályáján kialakított  2330 méter hosszú park; a 34. utcából indul és egészen Gansevoort utcáig tart.

1847 és 1930 között annyira sok vonatbaleset történt itt, hogy  a város vezetése jobbnak látta, hogyha a forgalmas utcák felett, magasan átívelő vasúti pályán vezeti el a tehervonatokat. Így jött létre a magasvasút.

Aztán Manhattan arculatának változása magával hozta a tehervonat forgalom megszűnését.  Az utolsó szerelvény – fagyasztott pulyka szállítmánnyal – 1980-ban zakatolt itt utoljára. Ennek pedig az lett a következménye, hogy a terület enyészetté vált.  Eredetileg a magasított síneket le akarták bontani, ezzel teret nyerve újabb építkezéseknek, de végül a párizsi Coulée verte René- Dumont mintájára park lett belőle.

2006-ban kezdődtek el a parkká alakítási munkálatok, melyek több szakaszból álltak. Az első szakaszt 2009-ben adták át, a következőt 2014- ben és ha minden igaz, akkor  a soron következőt 2018 őszén fogják.

New York vezetése 50 millió dollárt adott a parképítési projekt elkezdésére, magánalapítványoknak (Estée Lauder Companies, Ford Foundation stb.) köszönhetően pedig az elmúlt évek folyamán a parkra fordítható összeg több, mint 150 millió dollárra emelkedett.

A 07.00- 22.00 között nyitva tartó parkban szabályok vannak, melyeket be kell tartani. Tehát tilos kutyát bevinni, bent biciklizni, hangoskodni, szemetelni, viaduktról dobálni, a kijelölt útról letérni, virágokat szakítani, virágyágyásba lépni stb; a szabályok betartásáról állítólag a parkőrök gondoskodnak; mi egyet sem láttunk belőlük.  A 8-10 méter magasban kialakított parkot évente mintegy 5 millióan látogatják.

Értékelés:5/5
Cím: 34. utcától a Gansevoort utcáig
Weboldal: http://www.thehighline.org/visit

A High Line után a Gansevoort utcánál kicsit szétnéztünk, aztán innen mentünk tovább a 14. utca és 8. út sarkán lévő metrómegálló irányába. Erre a metróállomásra érdemes időt szánni (esős időben különösen ajánlott program) és az itt rejtőzködő ki szobrocskákat felkutatni, megtekinteni.

Life Underground

Tom Otterness szobrász által 2001-ben készített kis bronzfigurákat lehet itt megtekinteni. Figyelni, keresni kell őket, mert meg tudnak bújni. Gyerekkel ez egy különösen élvezetes program. Amennyiben az idő engedi, javaslom, hogy a szülő ne elégedjen meg azzal, hogy a gyerek megtalált egy újabb kis alkotást, hanem egy gyors történetet is lehet hozzá rögtönözni.

Értékelés: 5/5
Cím: 14. utca és a 8. út sarkán található metrómegálló

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.